Érdekesnek találom, hogy Oroszország kapcsán gyakran megemlítik a homoszexuálisok ottani üldöztetését, hallani különböző bojkott-mozgalmakról ennek kapcsán, és általánosságban az embernek olyan benyomása alakul ki, hogy Oroszország az egyik leginkább melegellenes ország lehet a Földön (talán Iránnal és Szaúd-Arábiával közösen, de Oroszországot sokkal gyakrabban halljuk ebben a kontextusban).

Azért furcsa a helyzet, mert a homoszexuálisok helyzete a világon messze nem Oroszországban a legrosszabb. Afrika számos országában (pl. Nigéria egyes tartományaiban) a homoszexualitásért halálbüntetés jár. Indiában szintén börtönbüntetéssel sújtható a homoszexuális orientáció (bár gyakorlatilag szinte soha nem alkalmazzák), akár kifejt valaki ilyen irányú propagandát, akár nem. Ennek ellenére ezekről semmit sem hallunk, mindenki az oroszokkal van elfoglalva, az oroszországi homoszexuálisoknál sokkal rosszabb helyzetű nigériai vagy tanzániai homoszexuálisokkal ehhez képest feltűnően kevesen és keveset foglalkoznak.

Decriminalization_of_homosexuality_by_country.pngAzt hiszem, itt legalább háromféle magyarázat képzelhető el. Az első magyarázat, hogy Oroszországot politikai okokból bírálják, mondhatni a nagyhatalmi ellentétek manifesztációja a propaganda területén. A másik magyarázat azzal kapcsolatos, hogy az oroszok mégiscsak fehér emberek. Az afrikai feketéknél egyből előjönne a gyarmatosítók, a kizsákmányoló tőkés társaságok, a rabszolgatartás, stb. stb. öröksége, mint magyarázat. (Mintha Oroszországnak ne lett volna nehéz történelme...) Egyszerűen itt két védett csoport érdekei (homoszexuálisok vs. feketék) feszülnek egymással szemben, ezek pedig kioltják egymást, senki sem akarja a feketéket kritizálni a homoszexuálisok védelmében. A harmadik magyarázat pedig, hogy a hangjukat hallató homoszexuális szervezetek túlnyomórészt európai (származású) fehér homoszexuálisok jogait képviselik. Nekik könnyű empatizálniuk a szintén fehér orosz homoszexuálisokkal, viszont nem olyan könnyű empatizálniuk a fekete-afrikai homoszexuálisokkal. Így aztán nem is törődnek velük.

A bejegyzés trackback címe:

https://thedarkenlightenment.blog.hu/api/trackback/id/tr945812068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kámasuka 2014.02.14. 18:04:11

Hát engem gecire érdekel a tanzániai pedofóbok emberi jofi helyzete.

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.02.14. 18:22:00

@Kámasuka: A lényeg nem az ő emberi jogi helyzetük, hanem hogy micsoda kampány indult Oroszország ellen az ottani törvénykezés miatt, miközben semmi hasonlót nem tapasztaltunk például Nigéria kapcsán. Holott Nigéria lakosságra valamivel nagyobb Oroszországnál (tehát ha feltételezzük, hogy a homoszexuálisok aránya azonos, akkor vélhetően több embert érint a probléma), és sokkal súlyosabb diszkriminációnak vannak kitéve, tizennégy évig terjedő börtön vagy (az észak-nigériai muszlimok esetében) halálra kövezés lehet a büntetésük.

Szúnyog 2014.02.14. 18:58:48

A fehérek jogait védi valaki? Fehér országban, vagy feketében?

Egyébként a megállapítás helyes, Oroszországra rászabadították homoklobbyt egészen más okok miatt. Amikor Hodorkovszkij börtönbe került, onnan kezdve Oroszország egy sötét diktatúra. :)

Gerilgfx 2014.02.14. 19:19:09

leszarom a buzikat, a férfiak reproduktív jogaiért nem tüntet senki?

Késes Szent Alia 2014.02.16. 09:30:34

@Siri Keeton: A negyedik lehetséges ok, hogy egy afrikai bojkott esetén teljesen kimaradna a történetből a saját kultúra ostorozása, ami pedig alapvető bűnbánati elem. Putyin Oroszországa mégiscsak van annyira kulturálisan ismerős, hogy rá lehessen ismerni benne a fehér, elnyomó, bigottan konzervatív képre, amit a progresszió erői az igazságosság nevében túlhaladnak és pimasz merészséggel legyőznek.

Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot az Izrael elleni hisztérikus gyűlölettel és bojkottal...

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2014.02.20. 18:51:23

Meglátásom szerint a szóban forgó orosz törvény körüli cirkuszt gerjesztő nyugati médiaszemélyiségek egy jelentős hányada erős etnikai és felekezeti alapú gyűlöletet táplál az oroszokkal és általában a szlávokkal szemben, melynek okait vissza lehet vezetni a 19. századi oroszországi pogromokig és egyéb történelmi traumákig. Ha Oroszország történetesen nem ortodox keresztény, hanem muszlim vagy hindu többségű állam lenne, eme nyugati kultúrharcosok többsége egy szót sem vesztegetne erre a törvényre. Valószínűleg ez áll főleg az Oroszország elleni médiahadjárat hátterében, de nem vitatom, hogy szerepet játszik a tehetetlenség érzése a nyugati politikusok és megmondóemberek körében a szíriai polgárháború viszonylatában. Elvégre a demokratizmus és szabadság dicsőséges erői még mindig nem győzedelmeskedtek, és ki más lehetne ezért az ideális bűnbak, mint az Aszadot támogató oroszok.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2014.02.20. 19:21:29

A tipikus amerikai ballib médiamunkás hozzáállása ilyen:

"Russia's an ass-backward law outlawing "gay propaganda" essentially makes being openly gay (or openly supporting gay people) a punishable offense in that vodka soaked clusterfuck of dashcams we call a diplomatic frenemy."

jezebel.com/how-is-nbc-going-to-hide-russian-homophobia-from-olympi-993038810

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.02.21. 10:22:22

@Késes Szent Alia: @Rammjaeger83: Igen, ezek a szempontok is szerepet játszanak. A nigériai melegek esetében egyik sem játszana.

(Azt valaki érti, hogy ez a poszt miért kapott címlapot? Talán az olimpia miatt gondolták aktuálisnak? Igaz, csak kb. másfél óráig volt kint, de azalatt vagy kétszáz látogató jött.)

Siri Keeton · http://thedarkenlightenment.blog.hu/ 2014.02.21. 10:49:57

Érdekes ez is:

caracaschronicles.com/2014/02/20/the-game-changed/

Pedig Venezuela politikailag ellenségnek számít amerikai szemszögből.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2014.04.08. 09:42:34

Gondoltam megosztom ezt a mulatságos párbeszédet, mely Bill Maher FB-oldalán zajlott le az imént a Pussy Riot kapcsán:

"Andrew Balog: The crimes against homosexuals and crimes against democracy have taken place for years in Islamic coutnries in the middle east, and all over Africa. Nobody ever says a word. Nobody ever talks about it. Suddenly Russia starts misbehaving and everybody loses their shit. There's not a single coutnry in Africa or the Middle East (other than Israel) where gay marriage has ever been legal."

"Cody Berling: You really think you can save radical Islamist nations in the Middle East? Please go there and try and convince them. Russia is part of the western world, they are historically part of Christendom, they are more than well in the sphere of influence of the rest of the Western World, and they need to be made an example of. One baby step at a time."

Azaz a - sok másutt is olvasható - liberális logika szerint Oroszo. még mindig közelebb áll kulturálisan a Nyugathoz, mint pl. Nigéria vagy Sz.-Arábia*, ezért ott több sikerre számíthat a nemzetközi liberális kultúrharc a nyugati értékekkel állítólag össze nem egyeztethető helyi politikai és kulturális "hiányosságok", elmaradott szokások ellen.

Mulatságos módon a nyugati liberálisok szerint ennek a kultúrharcnak az a leghatékonyabb módja, ha látványosan gúnyolják, gyalázzák azt a törvényt és azt az elnököt, amit és akit az orosz lakosság nagy többsége támogat. Mert ugye mi is lehetne ennél biztosabb módja annak, hogy elnyerjék az oroszok rokonszenvét?

Nem tudom biztosan megmondani, hogy ezt komolyan is gondolják, vagy csak ez porhintés az oroszokkal szembeni erős megvetésük leplezésére. Szerintem az utóbbi lehet.

*Ez persze már önmagában ökörség, mert Oroszországgal ellentétben Nigéria, Sz.-Arábia meg az arab és afrikai államok zöme hosszú ideje egy nyugati hatalmi tömb részei, ergo sokkal több közük van a Nyugathoz, mint az oroszoknak.
süti beállítások módosítása